DK-program tizenhat pontban

Gyurcsány Ferenc a sajtó nyilvánossága előtt, a Best Western Hungária nagytermében tizenhat pontba szedve ismertette a Demokratikus Koalíció programját. Hangsúlyozta; ez természetesen nem a teljes program, de talán a legfontosabb tizenhat téma, amit a DK az országnak ajánl. A közönség soraiból többször kitört a taps, de leginkább talán akkor, amikor a pártelnök bejelentette: visszaadják azt, amit a jelenlegi kormány a nyugdíjpénztári számlákról elrabolt.

 

A program ismertetését követően Gyurcsány Ferenc bemutatta a Demokratikus Koalíció tizennyolc budapesti jelöltjét úgy, hogy a háziasszonyt alakító Fülöp Zsuzsanna operaénekesnő mindenkiről felolvasott pár mondatot.

 

Újbudát két választókerületre osztották. A 2. számú – északi – rész DK-s jelöltje dr. Bács Márton volt alpolgármester, jelenleg önkormányzati képviselő, és pártjának helyi elnöke.

 

A déli – kisebb – rész a 18. számú, és hozzá tartozik még a teljes XXII. kerület. Itt a DK országgyűlési képviselőjelöltje az ismert újságíró, a párt szóvivője, Gréczy Zsolt.