A citadella legújabb ostroma

Az újbudai önkormányzat alig másfél hónap után jutott arra az elhatározásra, hogy nem tart igényt a Citadellára. A Figyelő megbízható forrásból származó információi szerint a kerület polgármestere nem önként és dalolva mondott le a fellegvár korábban olyannyira áhított kezelői jogáról.

 

Novemberben megkapta, decemberben visszaadta a XI. kerületi önkormányzat a Citadella kezelői jogát. Minderről egy szűkszavú, meglehetősen talányos közleményben tájékoztatták a közvéleményt. A képviselő testület zárt ülésén hozott döntését - a nyilvánosság előtt - azzal indokolták, hogy „a jelenlegi jogszabályi környezet nem teszi lehetővé, hogy a kerület határozott időre, 50 évre vegye vagyonkezelésbe a Citadellát, melynek turisztikai fejlesztése, kulturális célú hasznosítása, a szélesebb közönséget vonzó, hosszú távú üzemeltetése így nem biztosított." Természetesen szerettük volna megkérdezni Hoffmann Tamás polgármestert, miért éppen most jutottak erre az elhatározásra, aki azt üzente, nem kíván részletekbe bocsátkozni. Ami azt illeti, érthető tartózkodása, mert nehezen magyarázható, a vagyonkezelői jog átvételéről folytatott tárgyalások során miért nem ötlött fel bennük a fél évszázad, miért írták alá szó nélkül a rövidebb távra szóló szerződést. Amit újdonsült vagyonkezelőként máris módosítani akartak. A határozatlan időre szóló szerződés határozott időre, egészen pontosan 50 évre szólt volna, ráadásul rendes felmondással meg sem szüntethető.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. és a XI. kerületi önkormányzat képviselője szignálta is a módosított szerződést, csakhogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) azt nem hagyta jóvá. „A magyar állam érdemi beleszólási joga megszűnne a világörökségi helyszín részét képező műemlék-együttes hasznosítása felett, tekintettel arra, hogy a szerződés a vagyonkezelő részére csak bejelentési kötelezettséget ír elő" - magyarázta lapunknak a tárca kultúráért felelős államtitkársága. Nyilván ezzel indokolták a módosított szerződés megvétózását az önkormányzatnak írt levélben is. Hoffmann Tamás polgármester és csapata pedig nem érvelt, nem vitatkozott, az eredeti szerződést sem kívánta vissza, holott jó egy évig vártak rá, s készítették elő szorgalmasan. Nem véletlenül vonultak vissza. Értesüléseink szerint itt és most nem egy jogi huzavona vette kezdetét, hanem megszólalt egy erősebb fél. Lázár János, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára. A legújabb elképzelés szerint a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. kapja meg a Citadella vagyonkezelői jogát. Az, hogy földrajzilag távol esik tőle, mit sem számít, ennél sokkal fontosabb, hogy egy új idegenforgalmi koncepcióba akarják beilleszteni. Ami Orbán Viktor főtanácsadójának, Habony Árpádnak az ötlete, s Lázár János államtitkár támogatását is élvezi. A múzeumi negyed kiépítése a fellegvár felújításával megkoronázva. A bennfentesek és jogi szakértők azt mondják, ennek ellenére 25 éven át a XI. kerületi önkormányzat lehetne birtokon belül, ha ragaszkodna az eredeti vagyonkezelői szerződéshez. Csakhogy Hoffmann Tamásba nem szorult annyi civil kurázsi, hogy Újbuda érdekeit megvédje. Ennyit az önkormányzat(ok) önállóságáról.

Tudják, mi ez? A Citadella. A Fővárosi Földhivatalból 2013. utolsó munkanapján kiállított nem hiteles tulajdonosi lapon ez a státusza. Amúgy pedig feltüntetik, hogy a műemléki jelentőségű terület a magyar állam tulajdona, a vagyonkezelője pedig a XI. kerületi önkormányzat. Ez utóbbi megállapítás már nem állja meg a helyét, mert az újbudai önkormányzat villámgyorsan lemondott erről a jogáról. Arról még hallgat az MNV Zrt, mihez kezd a visszakapott kivett várral. Az biztos, pillanatnyilag egyetlen forintot sem különített el költségvetésében a Citadella karbantartására, fenntartására. Legalábbis erre utal, hiába kértük ezt, mint közérdekű adatot, megtagadták a választ, mondván, „a döntés megalapozását szolgáló adat a keletkezéstől számított 10 évig nem nyilvános." Magyarán, még nincs döntés a pontos összegről. Abba, hogy végül mennyi pénz szánnak rá, s azt mire fordítják, feltételezhetően a Miniszterelnöki Hivatalnak is lesz némi beleszólása.

 

Forrás: Figyelő