Vádirat a kormány oktatáspolitikája ellen

Az Oktatói Hálózat, a Hálózat a Tanszabadságért és a Hívatlanul csoport 12 pontba sorolt vádiratot fogalmazott meg és tett közzé ma a világhálón. "A kormány tudatosan építi le és köti gúzsba a szabad, önálló gondolkodás intézményeit az iskoláktól az egyetemekig. Ez a hatalom fél a tudástól, fél a kiművelt emberfőktől, fél a tudatos állampolgároktól. Hiszékeny, tanulatlan alattvalókra van szüksége, akiket néhány jelkép felmutatásával és hangzatos ígéretekkel meg lehet téveszteni." - áll a vádirat bevezetőjében.


A vádpontok között találjuk többek között az oktatási rendszer egészének elsorvasztását, az oktatás területén végrehajtott minőségrombolást és a versenyképesség lerontását, a kaotikus oktatásirányítást, a politikai célú központosítást, az oktatási rendszer átideologizálását, a tudás és a szakértelem lejáratását, a magyar nemzet jövőjének aláásásátA jól átgondolt és alapos munkát változtatás nélkül, teljes terjedelemben adjuk közre.

 

VÁDIRAT A KORMÁNY OKTATÁSPOLITIKÁJA ELLEN


Mi, az Oktatói Hálózat, a Hálózat a Tanszabadságért és a Hívatlanul Csoport tagjai, tanítók, tanárok, oktatók, diákok és szülők, mérlegre tettük a 2010 óta regnáló kormányzat teljesítményét az oktatásügy területén és lesújtó eredményre jutottunk.


Megállapításaink súlyos vádpontokat tartalmazó vádirattá álltak össze. Az elmúlt időszak intézkedéseinek vizsgálata nyilvánvalóvá tette számunkra, hogy a kormány tudatosan építi le és köti gúzsba a szabad, önálló gondolkodás intézményeit az iskoláktól az egyetemekig. Ez a hatalom fél a tudástól, fél a kiművelt emberfőktől, fél a tudatos állampolgároktól. Hiszékeny, tanulatlan alattvalókra van szüksége, akiket néhány jelkép felmutatásával és hangzatos ígéretekkel meg lehet téveszteni.


A jelenlegi hatalom hamis és üres nemzeti retorikája elfedi politikájának nemzetellenes következményeit: azt a tényt, hogy generációkat fosztanak meg a versenyképes tudáshoz való hozzájutás és egyúttal a társadalmi felemelkedés esélyétől.

A közoktatás teljes elfoglalására és a felsőoktatás leigázására indított kormányzati roham mindenütt romokat és sebesülteket hagyott maga után. E csatatérre mutatva vádoljuk a kormányt a magyar oktatásügy lezüllesztésével, működési feltételeinek drámai mértékű lerontásával, eddigi eredményeink tönkretételével!


1. Vádoljuk a kormányt a magyar oktatási rendszer egészének elsorvasztásáért,

  • mert drasztikus megszorító intézkedései következtében az oktatás minden szintjén megdöbbentő mértékű a forráshiány,
  • mert a közoktatásra szánt források jelentős részét egy óriási és felesleges központi irányító szervezet (KLIK) emészti fel,
  • mert a pedagógusok régóta beígért béremelését csak késve és töredékesen valósítja meg, terhelésüket közben rendkívüli módon megnövelte,
  • előmenetelüket megalázó feltételekhez kötötte,
  • mert rendszeresen az Európai Unió oktatási célkitűzéseivel ellentétes döntéseket hoz,
  • mert négy év alatt felére csökkentette a felsőoktatás költségvetési támogatását,
  • mert négy év alatt nem hozott létre szabályozott, kiszámítható finanszírozási rendszert a felsőoktatásban.


2. Vádoljuk a kormányt az oktatás területén végrehajtott minőségrombolásért, versenyképességünk lerontásáért,

  • mert a közoktatás radikális átszervezésével leromlott az oktatás színvonala és a tanulók teljesítménye,
  • mert forráselvonásokkal és jogszabályi eszközökkel az intézményeket kényszernyugdíjazásokra és elbocsátásokra kényszerítette,
  • mert a tudományos és oktatói pályájuk csúcsán kényszernyugdíjazott professzorok helyére nem enged fiatal szakembereket felvenni,
  • mert az egyetemeket arra kényszeríti, hogy az oktatói létszámhiányt ingyenesen oktató nyugdíjasokkal és fiatalokkal pótolják,
  • mert kurzusok, sőt néhol teljes képzések megszüntetésére kényszerítette a felsőoktatási intézményeket,
  • mert a főiskolai és egyetemi oktatók számára nem biztosítja a korszerű munkaeszközöket,
  • mert gátolja a tudományos pályázatokon elnyert pénzek felhasználását,
  • mert a pénzelvonáson túl még rossz szabályozással is veszélyezteti a doktori iskolák működését.


3. Vádoljuk a kormányt az intézményi autonómiák felszámolásáért, a politikai célú központosításért,

  • mert az oktatás minden szintjén önkényesen korlátozza a kívánatos sokféleséget,
  • mert felszámolta az autonómiát a nevelési-oktatási intézmények működtetésében és a pedagógusok munkájában,
  • mert ellehetetlenítette az alternatív iskolákat,
  • mert fékevesztett centralizációt hajtott végre a tanügyigazgatásban,
  • mert a települési önkormányzatokat megfosztotta attól a joguktól, hogy saját ügyüknek tekintsék a köznevelést,
  • mert súlyosan korlátozza az egyetemi autonómiát,
  • mert durván beavatkozik a felsőoktatási intézmények belső ügyeibe,
  • mert az egyetemi kollektívák által elutasított személyeket nevez ki rektornak,
  • mert a rektorok fölé kancellárokat kíván helyezni,
  • mert a rektorokat megzsarolja, kijárásra kényszeríti,
  • mert a Magyar Akkreditációs Bizottságot a kormány által kézileg vezérelhető intézménnyé tette, elhiteltelenítve ezzel a független minőségellenőrzést a felsőoktatásban,
  • mert önkényesen beavatkozik az értelmiségi képzés kínálati piacába, rövidlátó "tervgazdálkodást" vezetve be.


4. Vádoljuk a kormányt az oktatási stratégia szakszerűtlenségéért és a kaotikus oktatásirányításért,

  • mert radikális közoktatási átalakításai szakmailag megalapozatlanok, korszerűtlenek, az európai elvárásoknak nem felelnek meg,
  • mert nincs elfogadott és megalapozott felsőoktatási stratégája,
  • mert számtalan esetben mellőzte a tényeken alapuló tervezést,
  • mert működésképtelen, az ellátási feladatokra alkalmatlan és pazarló iskolafenntartót hozott létre (KLIK),
  • mert a felsőoktatási irányításban teljes a káosz, átláthatatlanok a jogkörök és a felelősségek,
  • mert bizonytalanságban tartja a felsőoktatás alkalmazottait, diákjait, és az egyetemekre készülő fiatalokat.


5. Vádoljuk a kormányt a társadalmi párbeszéd mellőzéséért,

  • mert sem a szakmának, sem a társadalmi partnereknek, sem az állampolgároknak nem adott kellő időt és teret a változtatások véleményezésére és megvitatására,
  • mert kizárta a szülői szervezetek és diákszervezetek részvételét az érdemi érdekegyeztetésből,
  • mert álságos látszattárgyalásokat folytatott önkényesen kiválasztott partnerekkel.


6. Vádoljuk a kormányt az oktatás egész rendszerének átideologizálásáért,

  • mert szinte első intézkedésével az óvodai nevelési program ideologikus átalakításába kezdett,
  • mert az iskolák egyházi tulajdonba adásának ösztönzésével megfosztja a családokat attól, hogy szabadon dönthessenek gyermekük világnézeti neveléséről,
  • mert a Nemzeti Alaptantervbe avítt és mérgezett tartalmakat vezetett be,
  • mert a kötelező etika-, illetve vallásoktatás bevezetésével politikai-ideológiai feszültségeket váltott ki az iskolákban,
  • mert olyan légkört teremtett az intézményekben, ami az ideológiai lojalitás kikényszerítését szolgálja,
  • mert politikai-ideológiai szempontok alapján osztja el a támogatásokat a gyermekérdekű szervezetek és gyermekközösségek között.


7. Vádoljuk a kormányt jogtalan előnyök és monopóliumok adományozásért, a verseny felszámolásáért,

  • mert önkényesen osztogatja a forrásokat és jogtalan előnyöket biztosít a hatalmi céljait kiszolgáló, hozzá közelálló intézményeknek,
  • mert az uniformizálás ürügyével monopolhelyzeteket teremtett, megszüntette a kerettanterv szerzői csoportok, tankönyvírók versenyét,
  • mert a tankönyvpiacot lényegében felszámolta, a tankönyvkiadást és -ellátást saját klienseinek játszotta át,
  • mert nem a nemzetközi standardok alapján adományoz kiválósági státust egyes egyetemeknek,
  • mert az Európai Unió felsőoktatási célokra felhasználható forrásainak 90%-át a politikai káderei által irányított Nemzeti Közszolgálati Egyetem fejlesztésére kívánja fordítani,
  • mert egyes gazdasági szereplők rövidtávú érdekeinek rendeli alá a felsőoktatás minőségi szempontjait.


8. Vádoljuk a kormányt a tudás és a szakértelem lejáratásáért,

  • mert fontos döntéseknél nem kéri ki, figyelmen kívül hagyja vagy önkényesen válogatja meg a szakértői véleményeket,
  • mert döntései előtt nem készíttet kivitelezhetőségi és hatástanulmányokat, megtérülési kalkulációkat,
  • mert mellőzi vagy ellehetetleníti a különböző álláspontok nyilvános vitáját,
  • mert a tudomány független intézményei mellett kormányzati felügyelet alatt álló, párhuzamos kutatóhálózatot épít ki politikai célok szolgálatára,
  • mert a tudás helyett nyíltan az anyagi gyarapodást, rejtetten pedig az alkalmazkodást tekinti értéknek, ezzel is leszűkítve és megnehezítve a diplomás pályák utánpótlását,
  • mert a tudás lebecsülésével megtagadta a tudásalapú társadalmat.


9. Vádoljuk a kormányt a pedagógusok és a kritikai értelmiség megalázására tett kísérleteiért,

  • mert felsőoktatás- és értelmiségellenes hangulatot kelt szakmailag megalapozatlan kijelentésekkel,
  • mert a kritikai értelmiség tagjai ellen gyalázkodó, rágalmazó sajtókampányokat, alap nélküli ügyészségi zaklatást rendelt meg,
  • mert a pedagógus-életpályát rabszolgapályává merevítette,
  • mert megalázó módon visszasorolta tapasztalt tanárok ezreit a „Pedagógus 1” kategóriába, ahonnan a továbblépés csak a megbízhatóság bizonyításával lehetséges,
  • mert a jelenlegi előmeneteli, értékelési és ellenőrzési rendszer a pedagógus lojalitásának ellenőrzésére és megfélemlítésre szolgál,
  • mert nincs garancia arra, hogy a mestertanári címet szakmai érdemek alapján fogják odaítélni,
  • mert egy felülről szervezett hivatásrendi testületbe kényszeríti a pedagógusokat, háttérbe szorítva a jelenleg működő szakmai és érdekvédelmi szervezeteket,
  • mert korlátozza a pedagógusok lelkiismereti és gondolkozási szabadságát,
  • mert a konfliktusokat nem pedagógiai eszközökkel, hanem a pedagógusokat és a tanulókat is megalázó „iskolarendőrség” kirendelésével kívánja kezelni.


10. Vádoljuk a kormányt jogkorlátozó és a jogbiztonságot veszélyeztető intézkedéseiért,

  • mert hangzatos „családvédelmi” stratégiája ellenére arra kötelezi a szülőket, hogy 3 éves kortól óvodában, majd egész napos iskolában, intenzív állami felügyelet alatt tartsák a gyerekeiket,
  • mert korlátozza a hazánkban is ratifikált nemzetközi egyezménybe foglalt gyermeki jogokat és más szabadságjogokat,
  • mert a diákok hatósági zaklatásának és megfélemlítésének lehetőségével próbál nevelési feladatokat megoldani,
  • mert az állami támogatással végzett diákokat korlátozza a külföldi munkavállalásban, megakadályozva, hogy tovább gyarapíthassák tudásukat a nemzet javára.


11. Vádoljuk a kormányt a társadalmi felemelkedés lehetőségeinek eltorlaszolásáért,

  • mert intézkedéseivel tovább csökkentette a hátrányos helyzetű fiatalok esélyeit,
  • mert a legnehezebb sorsú fiatalokat túl korán kiutasítja az oktatási rendszerből,
  • mert miniszteri szinten állt ki a szegregáció mellett,
  • mert a HÍD-programok bevezetésével nem a valódi felzárkózásra, hanem a szegregációra ad további lehetőségeket,
  • mert a szakképzést inasoktatássá züllesztette,
  • mert a szakiskolai képzés idejét lerövidítette,
  • mert a szakközépiskolában érettségizetteket kirekeszti a más területen való továbbtanulásból,
  • mert a műveltséget adó közismereti tárgyak oktatását jelentősen lecsökkentette a szakiskolákban,
  • mert a szakképzési kínálatot szűkítette,
  • mert szétverte, ellehetetlenítette a pedagógiai szakszolgálatokat, 6
  • mert minősíthetetlen feltételrendszert teremtett a fejlesztő foglalkozások számára, ezzel a speciális nevelési igényű diákok esélyeit a minimumra csökkentette,
  • mert csökkenti mind a gimnáziumba, mind a szakközépiskolába felvehető diákok számát,
  • mert politikája nyomán 30%-kal csökkent a felsőoktatási intézményekben tanulni kezdő hallgatók száma, ami különösen a hátrányos helyzetű fiatalok esélyeit rontja,
  • mert a jogi, közgazdaságtudományi és más társadalomtudományi szakok diszkriminálásával csak a kivételezett helyzetben lévőknek hagy arra esélyt, hogy a gazdasági és a politikai elitbe kerüljenek.


12. Vádoljuk a kormányt, hogy aláássa a magyar nemzet jövőjét,

  • mert lezülleszti az egész oktatási rendszert,
  • mert az oktatás fejlesztése helyett stadionokat épít,
  • mert önkényes felsőoktatás-politikája miatt a legtehetségesebb diákok egyre nagyobb számban mennek külföldre, megfosztva ezáltal a magyar felsőoktatást és a tudósutánpótlást a legnagyobb értékeitől,
  • mert tevékenysége a tudatlanság fenntartására, a hiszékeny, tanulatlan emberek félrevezetésére irányul,
  • mert a társadalmi felemelkedés előmozdítása, a nemzet jövője helyett csak saját hatalmának jövője érdekli.


Budapest, 2014. március 24.


Oktatói Hálózat

Hálózat a Tanszabadságért

Hívatlanul Csoport


Forrás: oktatoihalozat.hu/vadirat

Kép: facebook/Gabor Nagy