Jelentős forgalomkorlátozások lesznek vasárnap a fővárosban

2013. október 13-án (vasárnap) rendezik a fővárosban a SPAR BUDAPEST MARATON futóversenyt és az EGÉSZSÉG HÍDJA rendezvényt is, így jelentős forgalomkorlátozásokra számíthatunk – adta hírül az MTI és a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Korábban beszámoltunk arról is, hogy hétvégéen az M2-es metró sem fog utasokat szállítani.


Vasárnap 15.00 és 18.00 óra között kerül megrendezésre az Egészség Hídja rendezvény, melynek ideje alatt lezárják az Attila út egy szakaszát, az Alagutat, a Lánchídat és a Széchenyi István teret. Az időszakos forgalomkorlátozás miatt módosított útvonalon jár majd az 5-ös, a 16-os és a 105-ös autóbusz.


Az 5-ös autóbusz várhatóan 16.00 és 16.30 között mindkét irányban az Attila út - Krisztina körút útvonalon közlekedik, a 16-os és a 105-ös autóbusz pedig várhatóan 16.00 és 17.00 óra között mindkét irányban az Erzsébet hídon át szállítja az utasokat.


A futóverseny miatt időszakosan zárnak le bizonyos útszakaszokat. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményben értesítette honlapján a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy futóverseny miatt az alábbi forgalmi rend változás lép életbe a főváros területén.


TILOS MEGÁLLNI:


2013. október 8-án 00.00-tól 2013. október 13-án 24.00-ig a Budapest XIV. Felvonulási téren a Damjanich utca és a Műcsarnok mögötti átkötő út között,


2013. október 12-én 00.00-tól 2013. október 13-án 24.00-ig a Budapest V-XIV. Műcsarnok mögötti átkötő úton az Olof Palme sétány és a Felvonulási tér között, Olof Palme sétányon és a Műjégpálya előtti parkolóban, Jane Hening rakparton a Lánchíd déli parkolójában,


2013. október 13-án 00.00-tól 2013. október 13-án 15.00-ig a Budapest V-XI-XIII-XIV. Alkotmány utca páros oldalán a Nagy Ignác utca és a Bihari utca között, Jane Hening rakparton a Petőfi tér és a Vigadó tér között, Markó utcában a Széchenyi felső rakpart és a Honvéd utca között, Műegyetem rakparton a Budafoki út és a Bertalan Lajos utca között, Újpest felső rakpart Duna felőli oldalán a Szent István park és a Jászai Mari tér között, Jászai Mari téren, Nyugati téri felüljáró alatt a Váci út felőli oldalon, Városligeti körúton, Kós Károly sétányon a Széchenyi fürdő előtti parkolóban.

Megállni tilos - tábla

LEZÁRÁSRA KERÜL:


2013. október 8-án 00.00-tól 2013. október 13-án 24.00-ig a Budapest XIV. Felvonulási tér a Műcsarnok és a Damjanich utca között,


2013. október 13-án 00.00-tól 2013. október 13-án 16.00-ig a Budapest XIV. Városligeti körút,


2013. október 13-án 07.30-től 2013. október 13-án 13.20-ig a Budapest V-XIII. Pesti alsó rakpart a Dráva utca és a Közraktár utca között,


2013. október 13-án 07.30-től 2013. október 13-án 12.00-ig a Budapest, I-II-XI. Budai alsó rakpart az Üstökös utca és a Pázmány Péter sétány között,


2013. október 13-án 08.00-tól 2013. október 13-án 11.00-ig a Budapest XI. Műegyetem rakpart,


2013. október 13-án 09.15-től 2013. október 13-án 10.20-ig a Budapest V-VI-XIV. Dózsa György út a Városligeti fasor és a Podmaniczky utca között, Andrássy út a Hősök tere és a Bajcsy Zsilinszky út között, Bajcsy Zsilinszky út a Nyugati tér és a Deák Ferenc tér között, Nagymező utca az Andrássy út és a Bajcsy Zsilinszky út között, Alkotmány utca a Honvéd utca és a Bajcsy Zsilinszky út között, József Attila utca a Bajcsy Zsilinszky út és a Széchenyi István tér között, Széchenyi István tér,


2013. október 13-án 09.45-től 2013. október 13-án 11.00-ig a Budapest IX. Közraktár utca, Szabadság híd pestre vezető forgalmi sávja,


2013. október 13-án 09.30-től 2013. október 13-án 12.10-ig a Budapest I-V. Lánchíd,


2013. október 13-án 09.50-től 2013. október 13-án 11.30-ig a Budapest XI. Pázmány Péter sétány, Magyar tudósok körútja, Hevesy György út, Neumann János út, Dombóvári út a Rákóczi híd felhajtó és a Kopaszi gát behajtó között (a Kopaszi gátra be lehet hajtani),


2013. október 13-án 10.40-től 2013. október 13-án 14.12-ig a Budapest V-XIII. Újpest felső rakpart az Ipoly utca és a Jászai Mari tér között, Jászai Mari tér, Margit híd északi oldalának forgalmi sávjai és az északi járda (gépjárművek a villamos sínen, a gyalogos és kerékpáros forgalom a déli járdán haladhat Buda irányába), Markó utca a Széchenyi felső rakpart és a Honvéd utca között, Honvéd utca a Markó utca és az Alkotmány utca között, Nyugati téri felüljáró, és a Váci út középső forgalmi sávjai,


2013. október 13-án 11.00-tól 2013. október 13-án 15.00-ig a Budapest XIII-XIV. Lehel út páratlan oldala a Lehel tér és a Dózsa György út között, Dózsa György út a Lehel út és a Hősök tere között,


2013. október 13-án 09.00-tól 2013. október 13-án 15.00-ig a Budapest XIV. Kós Károly sétány.

Futóverseny (illusztráció)

A Nemzetközi Maraton útvonala: Olof Palme sétány - Hősök tere (körben) - Andrássy út-Bajcsy Zsilinszky út – FORDÍTÓ (az Anker köznél) - Andrássy út – Nagymező utca – Bajcsy Zsilinszky út – Alkotmány utca - FORDÍTÓ (a Honvéd utcánál) - Alkotmány utca – Bajcsy Zsilinszky út – József Attila utca – Széchenyi István tér (körben) – Eötvös téri lehajtó – Pesti alsó rakpart – Közraktár utca – FORDÍTÓ (a Boráros térnél) – Közraktár utca – Fővám tér (Corvinus Egyetem előtt) – Szabadság híd – Szent Gellért tér – Műegyetem rakpart – Pázmány Péter sétány – Magyar Tudósok körútja – Hevesy György út – Neumann János utca – Pázmány Péter sétány – Dombóvári út – FORDÍTÓ ( a Vízpart utcai felhajtó előtt) – Dombóvári út – Budai alsó rakpart – Halász utcai felhajtó – Bem rakpart – Jégverem utca – Fő utca – Clark Ádám tér – Lánchíd – Széchenyi István tér – Eötvös téri lehajtó – Pesti alsó rakpart – FORDÍTÓ (a Fővám téri lehajtónál) – Pesti alsó rakpart – FORDÍTÓ ( a Dráva utcai felhajtónál) – Szent István parki felhajtó – Újpesti rakpart – Jászai Mari tér – Margit híd – Margitsziget központi út – Kertmozi útja – Hajós Alfréd sétány – Margitsziget, Központi út – Margit híd (északi járda Pest felé) – Jászai Mari tér – Széchenyi felső rakpart – Markó utca – Honvéd utca – Alkotmány utca – Nyugati téri felüljáró – Váci út – Ferdinánd híd alatt – Lehel út – Dózsa György út – Hősök tere - Kós Károly sétány – Városligeti körút – Zichy Mihály út – FORDÍTÓ (a Paál László útnál) – Zichy Mihály út – Városligeti körút - Olof Palme sétány - Benczúr utca - 56-osok tere.

 

Minimaraton útvonala: Hősök tere (körben) – Dózsa György út – FORDÍTÓ (a Városligeti fasor előtt) – Dózsa György út – Hősök tere - Andrássy út - FORDÍTÓ (az Eötvös utcánál) - Andrássy út - Hősök tere - Kós Károly sétány – FORDÍTÓ (a Hermina út előtt) – Kós Károly sétány - Városligeti körút – Olof Palme sétány - Benczúr utca - 56-osok tere.

 

Maratonka és Spar Gyaloglás útvonala: Hősök tere - Kós K. sétány - Városligeti körút - Olof Palme sétány - Benczúr utca - 56-osok tere.

 

Családi Futás útvonala: Hősök tere (a szoborcsoport megkerülésével)- Olof Palme sétány - 56-osok tere.

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek.


További információk

Térkép a futóverseny miatti forgalmi változárokról


Forrás: police.hu, mti.hu, forgalmivaltozasok.hu

Képek: budapest.varosom.hu, autosuli.hu, hbsport.hu