Az LMP tiltakozik a Normafa-törvény ellen

Az országgyűlés ma tárgyalja (és az eddigi tapasztalatok alapján valószínűleg a mai napon el is fogadja) az ún. Normafa-törvényt. Az LMP közleményben tudatta, hogy a törvény elfogadása esetén minden lehetséges jogi fórum előtt meg fogja azt támadni.

 

Az ellenzéki párt a közleményben kifogásolta, hogy a tervezett Normafa-projekttel kapcsolatban elmaradt a konzultáció a lakossággal, nem történt hatásvizsgálat, de még hatásbecslés sem, a beruházás megvalósításához pedig fel kell függeszteni a természetvédelmi törvény, az erdőtörvény és az építészeti szabályozás előírásait is.

 

Hangsúlyozták, hogy hiába tiltakoztak a szakma, a lakosság valamint természetvédelmi szervezetek képviselői, a parlament a kormány nyomására gyorsított eljárásban készül elfogadni a jogszabályjavaslatot, ami a párt szerint súlyosan alkotmánysértő.


Amennyiben a kormánytöbbség megszavazza a javaslatot, az LMP először a köztársasági elnöktől fogja kérni, hogy vétózza meg, ha pedig nem járnának sikerrel és a törvény kihirdetésre kerül, akkor haladéktalanul az alkotmánybírósághoz fordulnak, a jogszabály megsemmisítése érdekében, mivel az Ab korábban kimondta, hogy az állam nem élvez szabadságot abban, hogy a környezet állapotát romlani engedje, vagy a romlás kockázatát megengedje.

 

LP

Forrás: mti

Kép: szamtan.eu