A Fidesz és a Nők, avagy Nőnap Abszurdisztánban

Tegnap Zsigó Róbert nőnap alkalmából kifejtette, hogy a Fidesz minden élethelyzetben a nők mellett állt és áll. Az anyáknak vissza kéne térniük a gyereknevelés mellé Varga István és vak komondoros Balogh József után bele sem merek gondolni, milyen világ lenne itt, ha a Fidesz nem állna minden helyzetben a nők mellett.


Néhány évvel és számos Fideszes sajtótájékoztatóval korábban, botor módon még azt hittem, van az a szint, aminél már nincs lejjebb, hogy van olyan pont, ahol egy – akárcsak – hangyányi önérzettel is rendelkező szóvivő azt mondja, hogy na ezt már nem. Ennyi bőr még az én képemen sincs, hogy kiálljak az emberek elé és (mind magamat, mind a hallgatóságot porig alázva) ezt elmondjam. Természetesen az élet és a Fidesz szóvivői gárdája már rég rácáfolt korábbi naivitásomra, és nap mint nap adja újabb és újabb tanújelét annak, hogy bizony van az a pénz...


Mindez tegnap jutott eszembe, amikor Zsigó Róbert nőnap alkalmából kifejtette, hogy: „Minden élethelyzetben a nők mellett álltunk, állunk”. Hirtelenjében két élethelyzet is bevillant, amikor a Fidesz a nők mellett állt.

 

Az első: Varga István Fideszes képviselő 2012 szeptember 11-én elmondott szavai, miszerint: „... talán az anyáknak vissza kéne térniük a gyereknevelés mellé, szülni két-három, vagy inkább négy-öt gyereket, és akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnék egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak! ... majd ha mindenki megszülte a maga két-három, vagy négy-öt gyerekét, akkor mehetne önmegvalósítani, meg emancipálódni!...”


A második: Balogh József (az eset időpontjában) Fideszes képviselő, aki az ügyészség közleménye szerint a következőképpen mutatta ki mélységes megbecsülését élettársa, Terike iránt:  „... négy-öt alkalommal a közepest meghaladó erővel, ököllel a sértett arcába ütött, majd a hajánál fogva megragadta, és egy alkalommal a terasz fából készült korlátjához verte a fejét. A bántalmazás következtében a sértett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket, darabos orrcsonttörést, többszörös járomcsont-törést és egyéb sérüléseket szenvedett.”


Mindezek fényében bele sem merek gondolni, milyen világ lenne itt, ha a Fidesz nem állna minden helyzetben a nők mellett.

 

Leslie Priest