A 4K! távol marad október 23-án

Salha Omár a 4K! alelnöke, nyílt levelet írt, Juhász Péternek, az Együtt-PM társelnökének, amelyben közölte, hogy pártja nem vesz részt az Együtt-PM szövetség által kezdeményezett ellenzéki demonstráción október 23-án.

 

A rendezvény szervezésével megbízott Juhász Péter levélben hívta egyeztetésre a 4K!-t, hogy a „Milla hagyományait folytatva" legyenek részesei az „Orbánváltó" tüntetésnek. A 4K! érdekes, ellentmondásos és személyeskedésbe hajló nyílt levélben válaszolt a felkérésre.

 

Juhász PéterVálaszukban kifejtették, hogy korábbi céljuk az volt, hogy elindítsanak egy folyamatot, amely „végül leváltja a becsődölt, korrupt politikai váltógazdaságot", és hogy „a Milla hagyományaiba" eddig nem tartozott bele „a megérdemelt bukása után szétesett MSZP újraegyesítése". Hangsúlyozták, hogy készek bárkivel tárgyalni egy új, részvételi demokráciára épülő alkotmányról, és utána tisztességes választások kiírásáról, majd rögtön hozzátették, hogy de a már leszerepelt politikusi kaszttal nem tudunk együttműködni, sem statisztálni a hatalmi játszmáikhoz".

 

A levélben külön kitértek Juhász Péter személyére is, előbb arra emlékeztetve, hogy Juhász korábban nem akart politikus lenni és egyetlen pártba sem kívánt belépni, majd hozzátették: „Kár, hogy mire végül politikus lettél, Gyurcsány és Mesterházy kibéküléséhez építesz színpadot, Bajnai pártjának tagjaként.”

 

LP

 

Forrás: mti

Képek: negyedikkoztarsasag.hu, atv.hu